Ismét BudapestBerlinSzalon – középpontban a Bauhaus

2009. február 25-én ismét BudapestBerlinSzalon – immár harmadik alkalommal! A két főváros társadalma és kultúrája közti párbeszédre építő eseménysorozat ez alkalommal a Bauhaus témája köré szerveződik. A mindkét országban jelentős mestereket és alkotásokat felsorakoztató művészeti és építészeti stílus kapcsán leginkább azzal foglalkozunk: mit jelent a Bauhaus a ma kontextusában?
A meghívott vendégek:
Kapovits Réka építész,
Molnár Farkas építész leánya, Molnár Éva,
Kelle Antal formatervező és
Martinkó József építészetkritikus.
A beszélgetést Kovács Dániel művészettörténész vezeti majd.
A zenéért Katona Dániel felel, det a program része Silke Helmerdik berlini médiaművész munkájának bemutatása, illetve Moholy-Nagy filmek vetítése is.
A BBAUHAUS címet viselő alkalomra 2009. február 25-én 19 órakor kerül sor az Akkuban (Budapest VII., Kazinczy u. 21.).
A BudapestBerlinSzalon 2008. októberében fogadta először vendégeit. Szervezői (Gantner B. Eszter, Pákozdi Ágnes és Kovács Mátyás) azért hívták életre, mert úgy látják: hiányoznak a Budapestet pártpolitikától függetlenül szeretők inspiráló és termékeny párbeszédére alkalmas közegei, helyszínei. A szalon azonban ennél többet szeretne: Budapest és Berlin fejlődési dinamikája köré szerveződve találni válaszokat a közös vagy egyéni problémákra és kérdésekre. A szalon a meghívott vendégekkel való moderált beszélgetésre, és azt azt követő kötetlenebb eszmecserére épül.
A szalont első alkalommal 2008. október 29-én a Kortárs Építészeti Központ épületében rendezték meg Forgách András, Wilhelm Droste, Ikvai-Szabó Imre és Beleznay Éva részvételével. A második, a „Berlin-Mítoszok” téma köré szervezett alkalmon, december 30-án Tilo Werner, Fliegauf Benedek és Cantu Benjamin vendégeskedtek.
További információ a BudapestBerlinSzalon blogján, illetve az info/kukac/bblu.eu címen.
A szalon támogatója az ECE, szakmai partnere a Kortárs Építészeti Központ.
Forrás: építészfórum
leave a comment